A mesékben könnyebb minden.

Van egy főgonosz, akiről sokszor már első pillantásra sejtjük, hogy talán ő a gonosz. Van egy jóságos királylán, aki nehézségeken megy át, de a végén elintézik a gonoszt, a királylán pedig megtalálja a szerelmét és itt is van a happy end.

Az élet miért nem ilyen? Avagy az a másfél óra (mikor mennyi) igazából az egész életünk? Meddig kell várnom amíg eljön a happy end?

Kislányként mindig sokkal könnyebben megoldottam a mesében felmerülő gondokat, de még az életben is. Ősszevesztem egy barátnőmmel egy babán? Igen rosszul éltem meg, de utána kibékültünk és visszatekintve olyan semmisnek tűnt az egész vitánk. Szinte már nevetséges volt. Tetszett egy fiú, de ő levegőnek nézett? Pár napig szomorú voltam, majd elfelejtettem és mentem tovább játszani.

De manapság mivan? Tudjuk.

Olyan mintha a kicsiként megélt gondok velünk nőnének. Ma összeveszünk valakivel? Akár hónapokig is tarthat a békülés. Ó igen. A büszkeségünk az biztosan nő. Kicsiként odarohantunk a szüleinkhez, elpanaszoltuk, hogy ki bántott, esetleg sírtunk, ő megvígasztalt és elmondta, hogy minden rendben lesz.

Ezt ma is elmondják de már nem hisszük el. Tapasztalatok? Talán.

Emlékszem egyszer amikor kicsiként tetszett egy fiú, odarohantam hozzá, és odaszóltam neki, hogy "szeretlek ám". Ja én komolyan gondoltam, ő viszont poénnak és pechemre a többi lány is eljátszotta ezt, szóval a fiú végérvényesen nem hitt nekem. :)

Ma miért nem tudok odarohanni hozzá és a képébe üvölteni, hogy "Szeretlek!! Fogd már fel! Szóval vagy szeress vagy hagyj békén végérvényesen."

Na igen, erre akadtam kilyukadni.